6
Umberto Eco
UR-FASIZMUS


1942-ben, tíz éves koromban nyertem el a Vidéki Ludi Juveniles Első Díját (a fiatal olasz fasiszták, vagyis minden olasz fiatal  részére rendezett, önkéntesen kötelező  vetélkedőn). Műves stílusban azt a kérdést taglaltam gondosan " életünket kell e áldoznunk Mussolini dicsőségéért és Olaszország halhatatlan sorsáért?”. Válaszom igenlő volt. Okos kisfiú voltam.
Két korai zsenge évemet töltöttem az  egymásra lövöldöző SS, fasiszták, köztársaságiak és partizánok  között, megtanultam elkerülni a golyókat. Hasznos gyakorlat volt.
1945 Áprilisában, a partizánok elfoglalták Milánót. Két nappal később elérkeztek abba a kisvárosba is, ahol akkor éltem. Örömteli pillanat volt. A főtér tele volt éneklő emberekkel, zászlókat lengettek és hangosan követelték Mimo-t, a környék partizánvezérét. Mimo, volt őrmester a karabiniériknél, Badoglio tábornoknak, Mussolini utódjának a támogatóihoz csatlakozott és fél lábát hagyta ott egyikében az első összecsapásoknak Mussolini maradék csapataival. Mimo megjelent a városháza erkélyén, sápadtan, a mankójára támaszkodva, fél kézzel a tömeget próbálta csitítani. Vártam a szavát, mert egész gyerekkorom Mussolini történelmi léptékű beszédeinek jegyében telt el, amelyeknek legfontosabb részleteit az iskolában is tanultuk. Csend. Mimo rekedt hangon beszélt, alig volt hallható. Ezt mondta: “ Polgárok, barátaim. Megannyi számtalan fájdalmas áldozat után…. íme, itt vagyunk. Dicsőség azoknak, akik elestek a szabadságért”.  Ennyit mondott. Aztán visszament az épületbe. A tömeg éljenzett, a partizánok ünnepi sortüzeket lőttek a levegőbe. Mi, gyermekek, siettünk a hüvelyeket értékes zsákmányként összeszedni, de ugyanakkor azt is megtanultam, hogy a szólásszabadság egyben búcsu is a szónokiasságtól.
Pár nappal később megláttam az első amerikai katonákat. Színesbőrüek voltak. Az első jenki, akivel találkoztam, a fekete Joseph, bevezetett Dick Tracy és Lil Abner csodavilágába. Képregényei élénk színüek és jószagúak voltak.
A tisztek egyike ( Muddy őrnagy, vagy kapitány ) vendég volt abban a villában, amelyből a család két lánya osztálytársam volt. A villájuk kertjében találkoztam vele, ahol Muddy kapitányt, franciát próbálgató hölgyek vették körül. Muddy szintén beszélt némi franciát. Igy aztán, az én legelső emlékem az amerikai fölszabaditókról – annyi sápadtarcú feketeinges után - egy sárgászöld egyenruhába öltözött, művelt fekete, aki ezt mondja "Oui, merci beaucoup, Madame, moi aussi j'aime le champagne”.
Sajnos, pezsgő nem volt, de Muddy kapitánytól megkaptam a legelső mentaízű Wrigley-t, amelyet aztán egész nap rágtam. Éjszakára egy pohár vízbe tettem a masszát, hogy másnapra újra friss legyen.
Májusban azt hallottuk, hogy a háborúnak vége. A béke furcsa érzéssel töltött el. Arra tanítottak, hogy a fiatal olasz természetes léte az állandó hadiállapot. A következő hónapokban megtanultam, hogy az Ellenállás nem csak helyi jelenség, hanem európai volt. Új, izgalmas, idegen szavakat tanultam meg, mint réseau, maquis, armée secrète, Rote Kapelle, varsói gettó. Láttam a holokauszt első fényképeit, hamarabb megtanulva a mibenlétét, mint a szó jelentését. Megértettem, mi alól lettünk fölszabadítva.

Ma vannak országomban olyanok, akiknek kétségeik vannak afelől, hogy az ellenállásnak egyáltalán katonai befolyása lett volna a háború menetére. Az én nemzedékem szempontjából ez lényegtelen: mi azonnal megértettük az ellenállás erkölcsi és pszichológiai jelentését.  Büszkeségre adott okot tudni, hogy mi, európaiak, nem vártunk passzívan a fölszabaditásra. És a fiatal amerikaiak számára is, akik vérükkel fizettek visszakapott szabadságunkért, jelentett valamit tudni, hogy a tűzvonalak mögött voltak európaiak, akik előzetesen lerótták adósságukat.
Országomban ma vannak olyanok, akik szerint az Ellenállás mítosza egy kommunista hazúgság volt. Az igaz, hogy a kommunisták kihasználták az Ellenállást, mintha a saját tulajdonuk lenne, mivel főszerepet játszottak benne, de én emlékszem olyan partizánokra, akik más színű karszalagot viseltek. Éjszakáimat a rádióhoz közelhajolva töltöttem – az ablakok zárva, az elsötétités halvány fényudvart vetített a készülék köré – hallgatva London Hangja üzeneteit a partizánokhoz. Titkosak és egyben költőiek voltak ( újra fölkel a nap, bimbóznak majd a rózsák ) és nagyrészük “Franchi-nak cimzett üzenet”  volt. Valaki súgva fölvilágosított, hogy Franchi a vezetője Északnyugat - Olaszország legerősebb titkos hálózatának és legendásan bátor ember. Franchi lett a hősöm. Franchi (akit igazi nevén Edgardo Sogno-nak hivtak) monarhista volt és annyira antikommunista, hogy a háború után nagyon jobboldali csoportokhoz kapcsolódott: azzal vádolták, hogy reakciós államcsíny megtervezésében vett részt. Kit érdekelt ez? Sogno továbbra is gyermekkorom álomhőse marad. A felszabaditás különböző szinű emberek közös munkája volt.

Országomban ma vannak olyanok, akik azt mondják, a felszabadító háború a megosztás tragikus periódusa volt, és nekünk most egyedül a nemzeti megbékélésre van szükségünk. Azoknak a borzalmas éveknek az emlékét el kell nyomni, el kell fojtani. De ez neurózishoz vezet.
Ha a megbékélés könyörületet és méltányosságot jelent is azok iránt, akik a saját hitük szerint vívták meg haborújukat, megbocsátni nem azt jelenti, hogy felejteni. Éppen elfogadhatom, hogy Eichmann őszintén hitt a hivatásában, de nem mondhatom : “Jó, gyere vissza és csináld újra”. Azért vagyunk itt, hogy visszaemlékezzünk arra, ami történt és ünnepélyesen kijelentsük: “Ők” ezt nem tehetik meg ismét.

De kik azok az “Ők” ?

Ha azokra a totalitárius kormányzatokra gondolunk, amelyek Európát vezették a Második Világháború előtt, könnyen azt állithatjuk, hogy nehezen jelenhetnének meg újra, ugyanolyan formában, megváltozott történelmi körülmények között. Ha Mussolini fasizmusának alapjai a karizmatikus vezér eszméje, a korporatizmus, Róma birodalmi hivatásának utópiája, új területi hóditások birodalmi akarata, a határtalan nacionalizmus, egy nemzet fekete ing alatti parancsuralmának lázálma, a parlamentáris demokrácia elvetése, az antiszemitizmus, akkor minden aggály nélkül beismerhetem, hogy a mai olasz Alleanza Nazionale, amely a háború- utáni fasiszta párt, az MSI szülöttje és valóban egy jobboldalú párt, mára már semmiben sem hasonlít a régi fasizmusra. Hasonlóképpen, bár alaposan aggódom a különböző náci mozgalmak miatt, amelyek Európában itt – ott, beleértve Oroszországot is, felütötték fejüket, nem hiszem, hogy a nácizmus, a maga eredeti formájában, nemzeti léptékű szinten újraéledne.

Mindazonáltal, hogy politikai rendszereket meg lehet dönteni, ideológiákat lehet bírálni és megtagadni, egy rendszer és annak ideológiája mögött mindig egyfajta gondolkodásmód, érzésvilág, kulturális szokások tömkelege, sötét ösztönök  és mérhetetlen energiák rejlenek. Újra kísértet járja be Európát ( a világ más részeiről nem is beszélve )?

Ionesco mondta valahol, hogy “csak a szavak számítanak, a többi  locsogás” A nyelvi szokások gyakran a mélyben zajló érzések fontos jelei. Ezért érdemes föltenni a kérdést, hogy világszerte miért nem csak az Ellenállást, hanem a Második Világháborút  is általában a fasizmus elleni harccal azonosítják. Ha újraolvasod Hemingwayt,  rájössz, hogy  Robert Jordan, az “Akiért a harang szól”-ban, a fasisztákban látja ellenségeit,még akkor is, ha a spanyol falangistákra gondol. És FDR (Franklin Delano Roosevelt, a ford. ) számára, "az amerikai nép és szövetségeseinek győzelme a fasizmus feletti győzelem és afeletti győzelem lesz, amit képvisel: a despotizmus holtkezét."

A II VH alatt, azokat az amerikaiakat, akik a Spanyol háborúban résztvettek,“ korai antifasisztáknak” nevezték – azt értve ezalatt, hogy a negyvenes években Hitler ellen harcolni erkölcsi kötelessége volt minden jó amerikainak, de a harmincas években, Franco ellen harcolni túl korán volt és furán festett, mert azt a harcot leginkább a kommunisták és egyébb baloldaliak vívták. Miért használták harminc évvel később, a fasiszta disznó ( fascist pig ) kifejezést amerikai radikálisok, a rendőr ellen, aki nem hunyt szemet “dohányzási” szokásaik felett? Miért nem mondták: cagoulard disznó, falangista disznó, usztasa disznó, Quisling disznó, náci disznó?

A Mein Kampf egy teljes politikai program kiáltványa. A nácizmusnak volt rasszista elmélete a kiválasztott, árja népről, volt pontos kánona a degenerált művészetről ( entartete Kunst ), filozófiája a hatalom akarására és az übermensch megteremtésére. A nácizmus szándékosan keresztényellenes és neo-pogány, míg Sztálin Diamat-ja (a szovjet marxizmus hivatalos változata) otrombán materialista és ateista. Ha totalitarizmuson olyan rendszert értünk, amelyben az egyén minden cselekedetét az államnak és ideológiájának kell alárendelni, akkor mind a nácizmus, mind a sztálinizmus igazi totalitárius rendszerek.

Az olasz fasizmus diktatórikus volt, de nem volt teljesen totalitáris, nem a lágysága miatt, hanem ideológiájának filozófiai gyengesége miatt. A közhiedelemmel ellentétben az olasz fasizmusnak nem volt speciális filozófiája. A Mussolini által írt szócikket a fasizmusról a Treccani Enciklopédia számára, alapjában Giovanni Gentile írta vagy inspirálta, ugyanakkor  az Abszolút és Etikus Állam egy késő – hegeliánus fogalmát is reflektálta, egy olyan államét, amelyet Mussolini teljesen sohasem valósított meg. Mussolini-nek semmiféle filozófiája sem volt : neki csak retorikája volt. Kezdetben militáns ateista volt, később konvenciót írt alá az Egyházzal és szívesen látta azokat a püspököket, akik beálltak a fasiszta zászló alá.
Szóbeszéd szerint Mussolini, kezdeti antiklerikális éveiben, egyszer arra búzdította Istent, hogy csapja őt agyon ott helyben, így bizonyitván létezését. Később, Mussolini minden beszédében emlitette Istent és nem zavarta ha a gondviselés emberének nevezték.

Az olasz fasizmus volt az első olyan jobboldali diktatúra, amely egy egész európai országot uralt ; minden későbbi hasonló mozgalom egyfajta archetípusra lelt Mussolini rendszerében. Az olasz fasizmus teremtett előszőr katonai liturgiát, egy folklórt, egy öltözködési módot, amely a maga fekete ingeivel sokkal hatásosabb volt, mint Armani, Benetton vagy Versace lesz valaha. Csak a harmincas években jelennek meg a többi fasiszta mozgalmak, Mosley-vel Angliában, aztán Litvániában, Lett - és Észtországban, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Jugoszláviában, Spanyolországban, Portugáliában, Norvégiában és Dél-Amerikában. Az olasz fasizmus sok európai liberális vezetőt győzött meg arról, hogy az új rezsim érdekes szociális reformokat visz végbe és mint ilyen, enyhébb forradalmi alternatívát biztosít a kommunista veszéllyel szemben.

Mindazonáltal, a történelmi prioritást nem tartom megfelelő érvnek ahhoz, hogy ezzel magyarázzam meg, miért lett a fasizmus szó gyűjtőfogalom (metonímia) különböző totalitárius mozgalmak megnevezésére. Ez nem azért van, mert a fasizmus lényegében tartalmazná a későbbi totalitárius rendszerek minden jellemzőjét, ellenkezőleg, a fasizmusnak nincs kvintesszenciája. A fasizmus egy fuzzy totalitárius rendszer volt, egy különböző filozófiai és politikai elemekből álló kollázs, egy ellentmondásokkal teli lomtár. El lehet e képzelni egy igazi totalitárius rendszert, amelyben együtt van a monarchia a forradalommal, a királyi hadsereg és Mussolini személyes milíciája, az egyházi kiváltságok és az erőszakot hirdető állami oktatás, a teljes állami felügyelet és a szabad piac ? A Fasiszta Párt, megszületésekor azzal kérkedett, hogy egy forradalmian új rendet hoz létre, közben a legkonzervatívabb földbirtokosok pénzelték, akik ellenforradalmat vártak tőle.
Kezdetben, a fasizmus köztársaságpárti volt. Ám húsz éven át úgy maradt fenn, hogy hűséget esküdött a királyi családnak, a Duce (a nem vitatott Teljhatalmú Vezér) a királlyal karöltve, a királynak a császári címet kínálta fel. Ám, amikor 1943-ban a király leváltotta, a párt, két hónap múlva, német segítséggel újraéledt a “szociális” köztársaság zászlaja alatt, újramelegítve és most már jakobinus felhangokkal keményítve régi forradalmi szövegeit.

Egy náci műépitészet és egységes náci művészet volt. És ha a náci főépitész Albert Speer volt, Mies van der Rohe- nak ott már nem volt helye. Hasonlóképpen, Sztálin alatt, ha Lamarck –ot elfogadták, Darwinnak már nem maradt hely. Olaszországban voltak fasiszta épitészek, de ezeknek Colisseumot utánzó épületei mellett sok új építményt Gropius modern racionalizmusa ihletett.

Nem létezett egy szigorú kultúrális vonalat meghúzó fasiszta Zsdánov. Olaszországban akkoriban, két fontos kultúrális díj létezett. A Premio Cremona nevezetűt egy fanatikus és műveletlen fasiszta, Roberto Farinacci ellenőrizte, aki a művészetet propaganda céljából támogatta (emlékszem olyan festmények címére, mint például "A Duce beszédét hallgatva a rádióban” vagy "Fasizmus által gerjesztett lelkiállapot"). A Premio Bergamo díjnak viszont a művelt és elég toleráns fasiszta, Giuseppe Bottai volt a mecénása, aki a művészetet a művészetért elvét vallotta és védte a sokféle avant-garde-ot, amelyeket Németországban mint korruptakat és kripto-kommunistákat betiltottak.

D'Annunzio volt a nemzeti kőltő, egy dandy, akit Németországban vagy Oroszországban kivégzőosztag elé állitottak volna. Őt kiáltották ki a nemzet bárdjává, a nacionalizmusa és a hőskultusza miatt, amelyek viszont bőven elegyítve voltak századvégi francia dekadenciákkal.

Vagy itt van a futurizmus. Azt lehetne hinni, a futurizmus, a dekadencia, az “ entartete Kunst” iskolapéldája volt, az expresszionizmus, a kubizmus, és a szürrealizmus mellett. Ám a korai olasz futuristák nacionalisták voltak, esztétikai okokból támogatták Olaszország részvételét az Első Világháborúban; éltették a sebességet, az erőszakot és a veszélyt, mindezek valahogy a fiatalság fasiszta eszményét látszottak megtestesíteni. Miközben a fasizmus a római birodalommal azonositotta magát és újra felfedezte a vidéki tradíciót,  Marinetti (aki azt állitotta hogy egy gépkocsi gyönyörűbb, mint a Szamothrakéi Niké és kiölte volna magát a holdfényt is) az Olasz Akadémia tagja volt, amely a holdfényt nagy tisztelettel illette.

Sokan az eljövendő partizánok és a kommunista párt későbbi értelmiségei közül a GUF, a fasiszta egyetemetisták szervezetének neveltjei, amely az új fasiszta kultúra bölcsője kellet hogy legyen. Ezek a klubbok egyfajta értelmiségi olvasztótégellyé váltak, amelyekben új elméletek keringtek, minden különösebb ideológiai ellenőrzés nélkül. Nem arról volt szó, hogy ezek az emberek megtűrték volna a radikális gondolatokat, de kevesükben volt meg az intellektuális készség arra, hogy ezeket uralják.

Abban a húsz évben, ellenválaszt a rezsím bombasztikus stílusára Montale és más, a hermetikusoknak nevezett csoport adott; ezeknek a kőltőknek szabad volt, nekik itélt elefántcsonttornyukból úgymond, kifejteni irodalmi tiltakozásukat. A hermetikusok kedélyállapota pont ellenkezője volt az optimizmus és heroizmus fasiszta kultuszának. A rendszer megtűrte zajos, de társadalmi szinten észrevétlen ellenzékiségüket, mert a fasisztákat egyszerűen hidegen hagyta a talányos értelmű nyelvezet.

Mindez nem azt jelenti, hogy az olasz fasizmus toleráns lett volna. Gramsci-t haláláig börtönben tartották; az ellenzék vezetőit Giacomo Matteotti-t és a Rosselli fivéreket meggyilkolták; eltörölték a szabad sajtót, a szakszervezeteket betiltották és a politikailag máshitűeket távoli szigetekre deportálták. A törvényhozás fikció volt, a végrehajtó hatalom  amely ellenőrizte az igazságszolgáltatást és a médiákat egyaránt ) közvetlenül adott ki új törvényeket, köztük a fajvédelmet kikiáltót is (formális olasz gesztus annak támogatására, ami később a holokauszt lett).

Az ellentmondásos kép, amit itt vázolok, nem a tolerancia eredménye, hanem a politikai és ideológiai fejetlenségé volt. De a fejetlenség merev, a  zűrzavar artikulált volt. A fasizmus filozófialilag zakkant, de érzelmi szinten szilárdan állt valamiféle archetíp alapokon.

Itt érkezünk el a második kérdéskörhöz. Csak egyetlen nácizmus volt. Nem nevezhetjük Franco hiperkatolikus falangizmusát nácizmusnak, mert a nácizmus alapvetően pogány, keresztényellenes és politeisztikus. De a fasiszta szerepét sok formáben elő lehet adni, attól a játszma neve nem változik. A fasizmus  fogalma nem tér el attól, amit Wittgenstein a játékról mond. Egy játszma lehet kompetitív vagy sem, megkövetelhet valamifajta ügyességet vagy sem, pénzhez lehet kötve vagy sem. A játékok különböző tevékenységek, amelyek rendelkeznek bizonyos közös “családi vonásokkal”, mint Wittgenstein állítja. Nézzük a következő sort:

1          2        3       4

abc    bcd    cde    def

Tegyük fel, hogy létezik egy sor politikai csoport, amelyek közül az elsőt az “abc” tulajdonságokkal lehet jellemezni, a másodikat az “bcd” hármassal és igy tovább. A második csoport hasonlít az elsőre, mivel két jellemzőjük közös ; ugyanazon okok miatt, a hármas hasonlít a ketteshez, a négyes pedig a hármas csoporthoz. Vegyük észre, hogy a hármas szintén hasonlít az egyeshez (közös bennük a “c” jelleg). A legfurcsább eset a négyesé, amely nyilvánvalóan mutat közös vonásokat a másodikkal és a harmadikkal, de nincs közös eleme az elsővel. Ennek ellenére, az első és negyedik csoport között létező, folyamatosan csökkenő hasonlóságoknak köszönhetően, egyfajta illuzorikus tranzitivitásként, közös “családi vonás” marad az első és a negyedik között.

A fasizmus épp azért lett gyűjtőfogalom, mert egy fasiszta rendszerből ki lehet iktatni egy két jellemzőt, ennek ellenére változatlanul fasisztának ismerhető fel. Tegyük félre a fasizmusból az imperializmust, még mindig ott van Franco és Salazar. Vegyük ki a gyarmatositást, még mindig ott van az usztasák balkáni fasizmusa. Adjuk hozzá az olasz fasizmushoz a radikális antikapitalimust (ez sohasem kísértette Mussolinit) és ott van Ezra Pound. Adj hozzá kelta mitológiát és a Grál miszticizmusát ( a hivatalos fasizmustól ez teljesen idegen ) és megkapod az egyik legelismertebb fasiszta gurut, Julius Evola-t.

A fentiek ellenére, az hiszem, hogy körvonalazni lehet egy sor olyan  vonást, amelyek jellemzőek arra, amit én UR fasizmusnak, vagy Örök fasizmusnak neveznék. Ezek a vonások nem rendezhetők rendszerbe, közülük sok ellentmond egymásnak és ugyanúgy megtalálhatóak másfajta despotizmusoknál vagy fanatizmusoknál. De ha közülük akár csak egy is jelen van, az elég ahoz, hogy körülötte a fasizmus kibontakozzon.

1. Az ur - fasizmus első jellemzője a hagyomány kultusza. A tradicionalizmus természetesen sokkal régibb mint a fasizmus. Nem csak a francia forradalom utáni ellenforradalmi katolikus gondolkozásra volt jellemző, de a késői hellenisztikus korban született, ellenpontként a klaszikus görög racionalizmusra. A Mediterrán  medence különböző vallású népei (nagyrészüket nagylelküen befogadta a Római Pantheon) egy revelációról kezdtek álmodni, amelyről a történelem hajnalán kaptak hírt. Ez a reveláció, a tradicionalista misztika szerint, hosszú ideig az elfelejtett nyelvek leple alatt szunnyadt – egyiptomi hieroglifákban, kelta rúnákban, Ázsia kevésbbé ismert vallásainak tekercseiben.
Ez az új kultúra szükségszerűen szinkretisztikus volt. A szinkretizmus nem csak     “ hiedelmek és gyakorlatok különböző változatainak keveréke” – ahogy a szótárak mondják – ennek a keveréknek az ellentmondásokat is magába kell foglalnia. Az eredeti szövegek mindegyike tartalmazza a bölcsesség ezüstjének egyrészét, amikor pedig úgy tűnik, hogy eltérő, vagy összeegyezhetetlen dolgokat állítanak, az csak azért van, mert allegorikusan egyazon ősi igazságra utalnak.
Következésként, nem létezhet haladás a tanulásban. Az igazság, egyszer és mindenkorra ki lett mondva, mi nem tehetünk mást, minthogy állandóan újraértelmezzük homályos üzenetét.

Elég bármely fasiszta mozgalom vezérfonalát megvizsgálni ahhoz hogy rátaláljunk a fontosabb tradicionalista gondolkodókra. A náci gnózist tradicionalista, szinkretista és okkult elemek táplálták. Az új olasz jobboldal ideológiájának legbefolyásosabb forrása, Julius Evola, a szent Grált vegyítette Sion bölcseinek előirásaival, amely a Szent Római Birodalom és a Német Birodalom alkímiája. A szinkretizmus harsogó bizonyitéka az a tény, hogy mostanában az olasz jobboldal, - befogadókészségét bizonyitandó - kiszélesitette sillabuszát De Maistre, Guenon és Gramsci munkáival is.
Az amerikai könyvesboltok szerint “new age” nek nevezett könyvek között bóklászva, még Szent Ágostont is megtaláljuk, aki, amennyire én tudom, nem volt fasiszta. De Szent Ágoston keveréke a Stonehenge-el, az ur - fasizmus jele.

2. A tradicionalizmus egyben a modernizmus elvetését is jelenti. A fasiszták és nácik egyaránt nagyra tartották a technológiát, míg a tradicionalista gondolkodók a spirituális értékek tagadását látva benne, rendszerint megtagadták. Annak ellenére, hogy a nácizmus büszke volt ipari teljesítményeire, modernizmus-dicsérete csak felszíne volt annak az ideológiának, amelynek alapja a Vér és Föld (Blut und Boden). A kapitalista életmód cáfolatának álcája alatt, a modern világ tagadása bújt meg, de ez legfőképpen 1789 (és természetesen 1776) szellemének tagadását jelentette. Az Ész korában és a Felvilágosodásban egyaránt a modernizmus romlottaságának jelét látja. Ebben az értelemben az ur - fasizmust irracionálisként lehet meghatározni.

3. Az irracionalizmus egyben a tett, pusztán a tett kedvéért kultuszán  is nyugszik. A cselekvés önmagában gyönyörű, ezért rögtön tenni kell, minden előzetes reflekció előtt, vagy helyett. A gondolkodás a férfiatlanság egyik formája. Igy hát, a kultúra gyanús, amennyiben a kritikus állásfoglalással van azonosítva. Az intellektuális világgal szembeni bizalmatlanság mindig is az ur-fasizmus jele volt, kezdve Göring állitólagos megjegyzésétől ("amikor a kultúra hangját hallom, a pisztolyom után nyúlok” ) a gyakran használt olyan kifejezésekig, mint “degenerált értelmiségiek” “tojásfejek” “meddő sznobok” “ az egyetemek a vörösek fészkei”. A hivatalos fasiszta értelmiség fő tevékenysége a modern kultúra és a liberális intelligencia elleni támadás, amiért ezek elárulták a hagyományos értékeket.

4. Nincs szinkretista tan, amely megtűrné az analitikus kritikát. A bíráló elme disztingvál, a megkülönböztetés pedig a modernizmus jele. A modern kultúra tudományos közössége élteti a nézetek ütköztetését, mint az ismeretek bővítésének egyik módját. Az ur-fasizmusban az eltérő vélemény árulás.

5. A véleménykülönbség, ráadásul,  a változatosság jele. A generikus fasizmus   a konszenzusban nő fel, kihasználva és fölerősítve a különbözőségtől való természetes  vfélelmet, a közmegegyezést hajszolja. Egy fasiszta, vagy egy korafasiszta mozgalom első felhívása az idegen elemek, a betolakodók ellen irányul. Ezért, az ur - fasizmus generikusan rasszista.

6. Az ur –fasizmus személyes vagy társadalmi csalódottságból ered. Ezért, a történelmi fasizmus egyik legjellemzőbb vonása a frusztrált középosztály megszólitása volt, egy olyan osztályé, amely egy gazdasági krízistől szenvedett, politikai megaláztatást érzett és meg volt rémülve az alacsonyabb társadalmi csoportok nyomásától. Napjainkban, amikor a régi “proletáriátus” kispolgárrá változik (a lumpeneket pedig nagyrészt kizárják a politikai porondról) a holnap fasizmusa ebben az új többségben fogja megtalálni a hallgatóságát.

7. Azoknak, akik megfosztva érzik magukat egy világos társadalmi azonosságtól, az ur – fasizmus azt mondja, hogy az ő egyedüli kiváltságuk ugyanakkor a legáltalánosabb is: egyazon országban születni. Ez a nacionalizmus forrása. Következésképpen, az egyedüliek, akik identitást szolgáltatnak egy nemzetnek, azok az ellenségei. Ezért az ur – fasiszta pszichológia gyökerénél ott az összeesküvés rögeszméje, akár nemzeközi összeesküvésé is. A híveknek ostrom alatt kell érezniük magukat. A legegyszerűbb út a paktum fölszámolására, az indegengyűlöletre apellálni. De az összeesküvés ugyanakkor belülről is eredhet : általában erre a zsidók a legjobb célpont, hiszen megvan az az előnyük, hogy egyszerre bent is, meg kint is vannak. Az Államokban, kiemelkedő példája az összeesküvés r  ögeszméjének Pat Robertson Új Világrendje, de ahogy a közelmúltban kiderült, sok más példa is van.

8. A híveknek megalázva kell érezniük magukat ellenségeik hatalma és hivalkodó gazdagságuk láttán. Gyerekkoromban úgy tanítottak hogy az angolok azok, akik ötször esznek. Ők gyakrabban esznek, mint a szegény de józan olaszok. A zsidók gazdagok és titkos hálózatokon keresztül segitik ki egymást. Ennek ellenére, a hű követőknek hinniük kell abban, hogy ellenségeiket meg tudják semmisíteni. Igy aztán, állandóan váltogatva a retorikai hangsúlyt, az ellenség túl erős, ugyanakkor túl gyenge is. A fasiszta kormányok arra vannak itélve, hogy a háborúkat elvszítsék mert alkatilag képtelenek objektíven felmérni az ellenség erejét.

9. Az ur - fasizmus nem ismeri az életért vívott küzdelmet, az életet magáért a harcért kell leélni. A pacifizmus tehát az ellenséggel való lepaktálást jelenti. Ami rossz, mert az élet folytonos harc. Ez viszont elvezet egy világvége komplexumhoz. Mivel az ellenségeket le kell győzni, lennie kell egy végső csatának, amely után a mozgalom átveszi a világ feletti uralmat. De egy ilyen “végső megoldás” további békeidőszakot feltételez, egy Aranykorszakot, amely ellentmondd az állandó háború elvének. Egyetlen fasiszta vezérnek sem sikerült megoldani ezt a kínos helyzetet.

10. Mivelhogy alapjában véve arisztokratikus, minden reakciós ideológia jellegzetes vonása az elitizmus, az arisztokratikus és militarista elitizmus viszont kegyetlenül megveti a gyengét. Az ur – fasizmus egyedül a népi elitizmus prókátora. Eszerint, mindegyik polgár a világ legnagyszerűbb népéhez tartozik, a párttagok ezen polgárok legjobbjai, minden polgár párttag lehet ( vagy annak kell lennie ). Ám plebejusok nélkül nincsenek patríciusok. A Vezér, aki tudja hogy hatalmát nem  demokratikusan ruházták rá, hanem erőszakkal szerezte meg, azt is tudja, hogy ereje a tömegek gyengeségében rejlik, ezek tulajdonképpen annyira gyengék hogy szükségük van egy kiérdemelt vezérre. Mivel a csoport – katonai példára – hierarchikusan van megszervezve, minden alárendelt vezető megveti saját alárendeltjeit, és mindannyian megvetik az alattuk levőket. Ez erősiti a tömeg elitizmusát.
 
11. Ebben a szellemben mindenkit arra nevelnek, hogy hőssé váljon. A mitológiákban általában a hős kivételes lény, de az ur – fasizmusban a hősiesség norma. A hősiesség kultuszához szorosan kapcsolódik a halál kultusza. Nem véletlenül volt a falangisták jelszava a  Viva la Muerte (éljen a halál!). Nem fasiszta társadalmakban a laikus közösségnek azt mondják: a halál kellemetlen, de méltósággal kell elébe állni; a vallásosaknak pedig azt, hogy egy fájdalmas út a természetfeletti boldogsághoz. Ezzel szemben, az ur – fasiszta hős áhítja a halált, mert úgy reklámozták neki, hogy az a hősi élet legnagyobb díja. Az ur – fasiszta hős alig várja, hogy meghaljon. Türelmetlenségében gyakran másokat küld halálba.

12. Az állandó hadiállapot és a hősiesség bonyolult szerepek, emiatt az ur – fasiszta szekszuális afférokra ruházza rá erőfitogtatását ( will to power ). Ez a mácsó állapot forrása (amellyel a nők és a szokatlan szekszuális habitusok megvetése is együttjár, beleértve a szűzességet és a homoszekszualitást). Mivel a szex szintén fárasztó szerep, az ur – fasiszta hős szeret fegyverekkel játszani, ez pedig a  fallikus gyakorlat pótlékává silányul.

13. Az ur – fasizmus egy szelektív, mondhatnánk minőségi populizmusra épül. Egy demokráciában a polgároknak személyiségi jogaik vannak, de összeségükben politikai súlyuk csak mennyiségi szemponból van: az egyén betartja a többség döntéseit. Az ur – fasizmusban viszont, az egyénnek nincsenek egyéni jogai, a Nép az, amely monolitikus, minőségi entitásként szerepel és amely a Közös Akarat kifejezője. Mivel közös akarata nagyszámú emberi lénynek bajosan lehet, a Vezér az ő szószólójukká avanzsálja magát. Elveszítvén jogátruházási hatalmukat, a polgárok nem cselekednek önként, őket csak felszólítják hogy játsszák el a Nép szerepét. Ezért a Nép nem más, mint színpadias fikció. Ahoz, hogy példával szolgáljunk a minőségi populizmusra, ma már nincs szükségünk sem a Piazza Venezia-ra Rómában, sem a Stadionra Nürnberg-ben. Ott van a jövőnkben, a TV,  vagy internet- populizmus formájában, amelyben egy kiválogatott embercsoport emocionális válaszát a Nép Szavaként lehet feltüntetni és elfogadtatni. A minőségi populizmusa miatt, az ur – fasizmus ellenzi a “rothadt” parlamentáris kormányzatokat. Mussolini első kijelentéseinek egyikében azt mondja az olasz Parlamentben, hogy “ezt a nyomasztó és süket helyet a manipuluszaim kaszárnyájává alakithatnám át” ( a manipulus a mai légiók alegysége volt ). Ami azt illeti, rögtön talált jobb szálláshelyet a manipuluszai részére, de kicsivel később fölszámolta a parlamentet. Valahányszor egy politikus kétségét fejezi ki a parlament törvényességével szemben, merthogy az már nem fejezi ki a Nép Hangját: ur – fasizmust szimatolhatunk.

14. Az ur – fasizmus newspeaket, “újnyelvet” beszél. Az újnyelv Orwell találmánya,  1984 –című munkájában, itt az újbeszéd az angol szocializmus, az Ingsoc hivatalos nyelve. De az ur – fasizmus elemei különböző típusu diktatúrákkal közös. Az összes náci és fasiszta tankönyv szókincse szegényes, szintaxisa kezdetleges, azért, hogy korlátozza az összetettebb kritikus gondolkodás eszközeit. De készen kell lennünk másfajta újbeszédekre is, akkor is, ha egy látszólag ártatlan népszerű tóksó formáját veszi fel.

1943 Július 27–nek reggelén azt mondták nekem, hogy a rádió bemondta; a fasizmus összeomlott és Mussolinit letartóztatták. Amikor lementem hogy anyám részére újságot vegyek a legközelebbi standon, észrevettem, hogy az újságoknak különböző címe van. Mi több, miután elolvastam a főcímeket, rájöttem, hogy mindegyik újság különböző dolgokat ír. Kapásból megvettem egyet és elolvastam egy nyilatkozatot, amelyet öt vagy hat párt írt alá, köztük a Kereszténydemokrata, a Kommunista, a Szocialista, a Partito d'Azione és a Liberális párt.

Egészen addig, én azt hittem hogy minden országban egyetlen egy párt van és Olaszországban ez a Nemzeti Fasiszta Párt. Most felfedeztem, hogy hazámban több párt létezhet ugyanabban az időben. Mivel okos fiú voltam, rögtön rájöttem, hogy ennyi párt nem jöhetett létre az éj leple alatt, tehát már több ideje létezniük kellett mint titkos szervezetek .

A hírek a főöldalon a diktatúra végét és a szabadság visszatértét ünnepelték: a szólásszabadságét, a szabad sajtót, a szabad politikai egyesülést. Ezeket a szavakat “szabadság”, “diktatúra” most olvastam életemben előszőr. Ezen új szavak folytán újjászülettem mint szabad nyugati ember.

Éberen kell maradnunk, hogy ezeknek a szavaknak az értelmét újra el ne felejtsük. Az ur – fasizmus most is közelünkben van, néha álcázatlanul. Mennyivel egyszerűbb lenne számunkra, ha megjelenne valaki a világ színpadán és azt mondaná: “újra meg akarom nyitni Auschwitz –t, azt akarom hogy a feketeingesek újra masírozzanak az olasz tereken”. Az élet nem ilyen egyszerű. Az ur – fasizmus a legártatlanabb álca alatt is visszajöhet. A mi kötelességünk leleplezni és újjal mutatni minden új változatára – minden nap, a világ bármely részén. Érdemes visszaemlékezni Franklin Roosevelt szavaira, amelyeket 1938, November 4-én mondott:
"Megkockáztatom azt a kihívó állitást, hogyha az amerikai demokrácia megszűnik élő erőként előrehaladni és éjt nappallá téve, békés eszközökkel, állampolgáraink nagyrészének javát keresni, a fasizmus megerősödik otthonunkban”

A szabadság és a fölszabadítás állandó feladatok.

Let me finish with a poem by Franco  Fortini:
Sulla spalletta del ponte
Le teste degli impiccati
Nell'acqua della fonte
La bava degli impiccati.

Sul lastrico del mercato
Le unghie dei fucilati
Sull'erba secca del prato
I denti dei fucilati.

Mordere l'aria mordere i sassi
La nostra carne non è più d'uomini
Mordere l'aria mordere i sassi
Il nostro cuore non è più d'uomini.

Ma noi s'è letto negli occhi dei morti
E sulla terra faremo libertà
Ma l'hanno stretta i pugni dei morti
La giustizia che si farà.

(On the bridge's parapet
The heads of the hanged
In the flowing rivulet
The spittle of the hanged.

On the cobbles in the market-places
The fingernails of those lined up and shot
On the dry grass in the open spaces
The broken teeth of those lined up and shot.

Biting the air, biting the stones
Our flesh is no longer human
Biting the air, biting the stones
Our hearts are no longer human.


But we have read into the eyes of the dead
And shall bring freedom on the earth
But clenched tight in the fists of the dead
Lies the justice to be served.)


– poem translated by Stephen Sartarelli


Forrás :
The New York Review of Books,  June 22, 1995
UR-FASCISM
By Umberto Eco

http://www.nybooks.com/articles/1856


Click here to add text.
<<<Vissza a tartalomjegyzékhez
Szerkesztő: Aszalós Sándor


"A legsötétebb óra után rögtön beköszönt a hajnal."
                                                     Shakti Gawain